Logo

Akiket támogatunk

Cégünk minden évben anyagi támogatást nyújt, amellyel hozzájárulunk a sport, a kultúra, az oktatás és a közérdekű társaságok fejlődéséhez, működéséhez.
 
A 2014-es évben az alábbi támogatásokat nyújtottuk  

Támogatást nyújtottunk a Szlovák Mozgáskorlátozottak Szövetségének komáromi (Komárno) tagjait támogattuk, hogy részt vehessenek egy egynapos gyógyüdülésen Kehidakustányon.


A Dunamenti Borút Polgári Társulás reklámtámogatóivá váltunk.


A Mikulás napi ünnepség megrendezését is támogattuk a Szlovák Mozgáskorlátozottak Szövetségének komáromi (Komárno) Alapszervezetének, ahol a részt vevő mozgás-, és szellemileg sérült gyerekek gazdag zenei műsorralés a Télapó által rengeteg ajándékban részesültek.


2014-ben a komáromi (Komárno) KFC futbalkubbot, mint reklámpartner támogattuk.

 
A 2013-as évben az alábbi támogatásokat nyújtottuk  

Reklámpartnerként támogattuk a Városi Sportszervezetet Párkányban (Štúrovo).


Támogatást nyújtottunk a Szlovák Mozgáskorlátozottakk Szövetségének komáromi (Komárno) tagjait támogattuk, hogy részt vehessenek egy egynapos gyógyüdülésen Sárváron.


Reklámpartnerként támogattuk a „IX. Ógyallai kultúrális napokat“, melyek 2013.06.27-30-a között került megrendezésre. Az eseményt Ógyalla városa szervezte.


A Dunamenti Borút Polgári Társulás reklámtámogatóivá váltunk.


A Mikulás napi ünnepség megrendezését is támogattuk a Szlovák Mozgáskorlátozottak Szövetségének komáromi (Komárno) Alapszervezetének, ahol a részt vevő mozgás-, és szellemi sérült gyerekek gazdag zenei műsorral és a Télapó által rengeteg ajándékban részesültek.

 
A 2012-es évben az alábbi támogatásokat nyújtottuk  

Reklámpartnerként támogattuk a Városi Sportszervezetet Párkányban (Štúrovo)


A párkányi (Štúrovo) Gyermekeinkért Iskolánkért Polgári Társulás által szervezett „Gyermekmosolydíj“ akciót szponzoráltuk.


2012.03.31 és 2012.04.01 között Komáromban (Komárno) „Válogató verseny az etraligába való feljutásért“ címmel zajlott röpladbatorna, melyet mint reklámpartner támogattunk.


Ebben az évben is támogattuk a Selye János Egyetem és a Selye János Hallgatói Önkormányzat által megszervezett Komáromi Egyetemi Napokat, melyek 2011. Április 4. és 2011. Április 6.-a között kerültek megrendezésre Komáromban (Komárno).


Támogatói lettünk a „Mozgássérültek nemzetközi napja-Nem vagyunk idősek az aktív öregedésre“ nevezetű rendezvénynek, melyet a Szlovák Mozgáskorlátozottak Szövetségének komáromi (Komárno) Alapszervezete rendezett .


A Mikulás napi ünnepség megrendezését idén is támogattuk a Szlovák Mozgáskorlátozottak Szövetségének komáromi (Komárno) Alapszervezetének, ahol a részt vevő mozgás-, és szellemi sérült gyerekek gazdag zenei műsorral és a Télapó által rengeteg ajándékban részesültek.

 
A 2011-es évben az alábbi támogatásokat nyújtottuk  

2011 júniusában Párkányban (Štúrovo) és Esztergomban került sor a Szlovákia – Magyarország Erős Ember Versenyére, melynek mint az egyik fő reklámpartnere segítettünk a szervezésben.


A labdarúgásban való jobb teljesítmény eléérésének céljából a párkányi (Štúrovo) városi sportszervezetnek nyújtottunk támogatást.


Támogattuk a Selye János Egyetem és a Selye János Hallgatói Önkormányzat által megszervezett Komáromi Egyetemi Napokat, melyek 2011. Április 4. és 2011. Április 6.-a között kerültek megrendezésre Komáromban (Komárno).


A mozgássérültek rekondíciós napja alkalmából a Szlovák Mozgáskorlátozottak Szövetségének komáromi (Komárno) Alapszervezet tagjainak támogatásunkkal lehetővé tettük, hogy egynapos rekreáción vegyenek részt Zalakaroson.


A Mikulás napi ünnepség megrendezését is támogattuk a Szlovák Mozgáskorlátozottak Szövetségének komáromi (Komárno) Alapszervezetének, ahol a részt vevő mozgás-, és szellemi sérült gyerekek gazdag zenei műsorral és a Télapó által rengeteg ajándékban részesültek.

 
A 2010-es évben az alábbi támogatásokat nyújtottuk  

Mint reklámpartner támogattuk a HALLÁSKÁROSULTAK II. NEMZETKÖZI TALÁLKOZÓJÁT , mely Érsekújvárban (Nové Zámky) került megrendezésre.


Támogatást nyújtottunk a Szlovák Mozgáskorlátozottak Szövetségének komáromi (Komárno) tagjait támogattuk, hogy részt vehessenek egy egynapos gyógyüdülésen Sárváron.


2010.5.8-án került megrendezésre a Vág folyó csöpönyi (Horný Čepeň) partján a Nagy Horgászverseny XV. Évfolyamára, melyet egyebek közt társasásunk is támogatott mint reklámpartner


A „Testvérvárosok olimpiája“ rendezvény alkalmából hozzájárultunk Párkány (Štúrovo) város sportolóinak siltes sapkák vásárlásához


A KFC Komárom – Újpesti TE Budapest nemzetközi labdarúgómérkőzést, mint reklámpartner támogattuk.


A kétyi (Keť) METEOR sportegyesületet, a FC Bátorkeszi (Bátorové Kosihy) és a FC Megyercs (Čalovec)labdarúgó csapatokat, mint reklámpertner támogattuk.


A Nemzetközi amatőr autóversenyzők TATRY DONAU CUP 2010 Bajmóc-Bajmóci domb I. évfolyamának rendezvényén, amelyre 2010.9.25 – 2010.9.26. között került megrendezésre Bajmócon (Bojnice) a propagációs és reklám anyagok beszerzésénél működtünk együtt a szervezőkkel.


2010. december 10.-én Komáromban (Komárno) a SJE Konferenciaközpontban került sor a VI. Szlovákiai magyar fiatal közgazdász-találkozóra, melynek reklámpartnerei voltunk.

 


Ha bármilyen kérdése van, kérjük töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! Kitöltés

Kapcsolat űrlap